Loader Image

Ócsai Károly alkotói életútjának válogatott adatai

(Összeállította: Neducza Náda dr, a művészi hagyaték jogutódja)

 

Ócsai Károly szobrászművész 1938-ban született Újpesten. A Vasas művészeti körben 1952-1954 között festészetet tanult Szentiványi Lajosnál, 1954-1955 között Bokros-Birman Dezső foglalkozott vele műtermében, 1955-1957 között pedig szobrászatot tanult a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban Somogyi Józsefnél. Mivel részt vett az 1956-os forradalomban, nem tanulhatott tovább a Képzőművészeti Főiskolán. Ezért igyekezett olyan munkahelyeket találni, amelyek további szakmai fejlődését is biztosították: 1960 és 1963 között keramikusként és restaurátorként dolgozott a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál, 1964 és 1972 között a Múzeumi Ismeretterjesztő Központ kiállításrendezője volt. 1963-1964-ben nyílt lehetősége felsőfokú tanulmányokat folytatni a Debreceni Tanítóképző Főiskolán.

Az 1967-ben rendezett, első egyéni kiállítását követően, felvételt nyert a professzionális művészek szakmai szervezeteibe: 1968-tól tagja volt a Fiatal Művészek Stúdiójának és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának, illetve jogutódjának a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Az 1970-es évektől kezdődően rendszeresen szerepelt a kortárs magyar képzőművészet számos jelentős csoportos tárlatán. Több meghívást kapott hazai és nemzetközi szimpóziumok munkájában való részvételre. 1982-től tagja lett a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, majd a FIDEM-nek. 1986-1996 között szobrászatot tanított a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában.

Az 1989 utáni magyarországi társadalmi változásoknak köszönhetően megvalósulhatott néhány alkotásának köztéri elhelyezése is. 1990-1994 között a budafoki Önkormányzat képviselője, a Kulturális Bizottság alelnöke volt. 1990-től volt tagja a Magyar Szobrász Társaságnak, 1992-től a Szinyei Merse Pál Társaságnak és 1996-tól a Szobrászrajz Társaságnak. 1990 és 2003 között szervezte feleségével,  Neducza Náda dr.-ral a Szobrászrajz Biennálékat és Szimpóziumokat (I-VII.).

DÍJAI, ÖSZTÖNDÍJAI:

Derkovits ösztöndíj, 1972

„Kosztolányi pályázat és kiállítás” Művelődési Minisztérium díja (1985)

„Éljenek a fák” Országos környezetvédelmi pályázat II. díj (1987)

Pécsi Grafikai Műhely ösztöndíja (1989)

„I. Országos Szobrászrajz Biennále” Képző- és Iparművészeti Lektorátus díja (1990)

„II. Nemzetközi Szobrászrajz Biennále” Budapest Főváros Önkormányzatának díja (1992)

„Országos 1956-os emlékmű pályázat” Szeged Megyei jogú város díja (1995)

„Országos József Attila síremlék pályázat” Képző- és Iparművészeti Lektorátus díja (1995)

„Fej vagy írás” Polgári Bank díja (1996)

MAOE alkotói ösztöndíj (1998)

„Hagyma és ember” (Makó) Képző- és Iparművészeti Lektorátus munkajutalma (1998)

„V. Országos Szobrászrajz Biennále” Magyar Szobrász Társaság díja, 1998

MAOE Alkotói Nagydíj, 2000

„Országos térplasztika pályázat Kecskemét város főterére / Kecskebéka” I. díj, 2008

Művészetpedagógiai munkássága elismeréséül

1988-ban a Művelődési Minisztérium Nívó-díját és a MKISZ elismerését,

1988-1990-1994-ben az Országos Pedagógiai Intézet díját kapta meg

KITÜNTETÉSEI:

Honvédelemért kitüntető cím III. osztálya (2000)

56-os Emlékérem a Magyar Köztársaság Elnökétől (2002)

Munkácsy-díj (2003)

Az ’56-os Szövetség Pro Fidaelia I. emlékérme (2006)

KÖZTÉREN ELHELYEZETT ALKOTÁSAI:

Maneken (1973) márvány, 220 cm, (Prilep / Macedónia, Szoborpark)

Oszlop 1975 kő, 340 cm (Lindabrunn / Ausztria, Szoborpark) II. Rákóczi Ferenc portré 1978, mészkő, 70 cm (II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Vásárosnamény)

Móra Ferenc portré (1980) vracai kő, 70 cm (Művelődési Ház parkja, Ruzsa)

József Attila portré (1981) bronz, tölgy, 220 cm (Általános Iskola, Pusztaszabolcs) – sorsa ismeretlen

Szaturnália (1981-1982) mészkő, travertin, 70x450x450 cm (Szoborpark,Villány)

Vértes Attiláné síremléke (1984) márvány, 190×90 cm (Budapest, Farkasréti temető)

Vujicsics Tihamér domborműves utcatábla (1985) mázas kerámia, 60×43 cm (Máriagyüd)

Hiányérzet (1986) süttői mészkő, 210 cm (HUNGAROVIN, Budapest)

Neducsin Dobrinka síremléke (1987) műkő, 190×90 cm (Battonya)

Kossuth Lajos1993, bronz dombormű, 70×100 cm (Kossuth Lajos Általános Iskola, Budafok)

Tétényi Csata (Honvéd) emlékműve (1996) süttői mészkő, 500 cm (Nagytétényi Kastélypark, Budapest)

Tabáni 1956-os emlékmű (1996-2001) süttői mészkő, 1650 cm (Budapest)

Naplótöredék – ’56-os emlékmű (2006) süttői mészkő, 100x200x200 cm (Süttő, Áprily tér)

 

 

MŰVEI KÖZÉPÜLETEKBEN:

Magány I. (1973) ólom, 26 cm / Magány II. (1975) ólom, 28 cm (Művelődési Minisztérium, Budapest)

Baktay Ervin portré és burkolat (1975) fa, 96x48x10 cm (Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti)

Processzió (1981) bronz, 36 cm (Klauzál Gábor Művelődési Ház, Budapest)

Vujicsics Tihamér portré (1985) diófa, 45×35 cm (Zeneiskola Szentendre)

Bal lator (1986) bronz, 26 cm (Vikár Béla Művelődési Ház, Balatonlelle)

József Attila: Elégia (1990) alumínium dombormű, 300×350 cm (Pszichoterápiás Módszertani központ, Budapest) – sorsa ismeretlen

Mátyás lakomája (2004) színezett szilikát, samott (magas tüzű) dombormű, 198×243 cm (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola – volt Corvin Mátyás Vendéglátóipari Szakközépiskola -, Hódmezővásárhely)

 

 

KÖZGYŰJTEMÉNYBEN ELHELYEZETT MŰVEI:

A Dunánál (1972) ólomdomborítás, 250×150 cm (Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár)

Találkozás (1973) fa dombormű, 70×70 cm (Városi Múzeum, Prilep / Macedónia)

Mama (1976) dombormű, habosított cement, 150×150 cm (Gát utcai József Attila Múzeum, Budapest) – sorsa ismeretlen

Berzsenyi Dániel portré és falburkolat (1975) fa, 300×300 cm (Berzsenyi Múzeum, Nikla)

Tauffer Vilmos bronzérem (1978) átm.: 8 cm (Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Budapest)

Picasso-, Braque-, Giacometti-érem (1978) bronz átm.: 8 cm (Éremgyűjtők Szövetsége, Bonn)

Az alkotóházban készített kerámiák (Siklósi Alkotóház Gyűjteménye)

Az eltévedt lovas I-II. (1982) bronzérem, átm.: 12 cm (Modern Képtár, Pécs)

Csontváry Kosztka Tivadar (1984) bronzérem, átm.: 12 cm (Csontváry Múzeum, Pécs)

A feltámadás nehézségei I. (lavírozott kréta, papír, 70×50 cm), Emanáció I-III. (ceruza, akvarell, papír, 70×50 cm), A lélek kapui (szén, karton, 100×70 cm) (A Szobrászrajz Biennálék díjnyertes művei 2010, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)

Az eltévedt lovas I. (bronz, átm.: 8 cm), Atlantisz III. (bronz, átm.: 12 cm), Fourier: Szenvedélyek geometriája IV. (bronz, átm.: 12 cm), Kötődések (Kötés-oldás) IV-V. (bronz, átm.: 12 cm) (2013, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)

Kassák (1977 előtt), bronzérem, átm.. 7,9 cm; Csokonai Asztaltársaság emlékére (1989), bronzérem, átm.: 8,6 cm (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Lyukas zászló I. (gipsz, 61,5x62x46 cm), Lyukas zászló (tus, papír, 70×50 cm), Lyukas zászló II. (kartonpapír, 25x9x24 cm), Népfelkelések Könyve I. (gipsz, 47x24x85 cm), Népfelkelések Könyve II. (gipsz, 33x17x39 cm), a tabáni emlékmű makettjei (gipsz, 12x9x77 cm, gipsz, 24x19x149 cm), a tabáni emlékmű domborművének modelljei (gipsz, 21x21x60 cm, gipsz, 38x9x51 cm), a tabáni emlékmű domborművének rajza (szén/kréta, 43,3×61,6), Naplótöredék (gipsz, 40x28x41 cm), Forradalom lángja (drót, papír, 26x22x53 cm), Pongrátz Gergely emlékérem terv I-II. (alumíniumdomborítás, átm.: 10 cm), Magyar Kati emlékérem terv I-III. (alumíniumdomborítás, átm.: 10 cm) (1956-os témájú alkotások és dokumentumok, 2014, Terror Háza Múzeum)

 

 

RESTAURÁLÁSOK, REKONSTRUKCIÓK:

1967: „Átkelés a Szivason” / dekoratív térplasztika – Műcsarnok (Budapest)

1967: „Dioráma” (Budapest Történeti Múzeum Pesterzsébeti Múzeum)

1968: Margitszigeti domonkos kolostor művészeti rekonstrukciója / makett (Budapest Történeti Múzeum)

1970: Bokros Birman Dezső: Rokkant katona / műtárgymásolat (Magyar Televízió)

1986: Pesthidegkúti kegyoszlop restaurálása Péter Ágnessel

1986: USA Budapesti Külképviselete / rekonstrukció Péter Ágnessel és Gáti Gáborral (Budapest XII. Óra u. 22.)

hu_HUHungarian